B. B. B.

Turista viccek, ötödik adag

Öreg székely ballag az úton, egyszer megáll mellette egy autó.
– Mondja, bátyám, messze van ide Kolozsvár?
– Hát, arra van vagy negyvenezer kilométer, de ha a másik irányba megy, akkor elég lesz harminc is.


Valahol Izraelben, egy tó mellett.
– Mennyiért visz át a tavon?
– 40 dollár.
– Ilyen sok? Hát ez már kizsákmányolás!
– De uram, gondolja meg, itt járt vízen Jézus!
– Hát, ilyen árak mellett nem is csodálom!


Két vadász beszélget:
– Én négyszáz méterről is megcélzok egy nyulat. – mondja az egyik.
– De hiszen olyan messziről el sem lehet találni!
– Mondtam én, hogy eltalálom?!


Paraszt bácsi telefonál a rádió kívánságműsorába:
– Halló.
– Tessék, kívánságműsor!
– Találtam egy pénztárcát, benne van 3 ezer lej, 5000 dollár és 40 ezer euró. – mondja a bácsika.
– Ez igen gratulálok, más nincs benne?
– De egy névjegykártya, valami Kovács... Ennek a Kovácsnak szeretnék küldeni egy számot!


A falu egyik nagyszájú legénye az erejével henceg este a kocsmában. Ábel megunja, s azt mondja neki:
– Fogadjunk ezer lejbe, hogy amit én eltolok talicskával, azt te nem tudod visszatolni.
– Na, fogadjunk!
Kerítenek egy talicskát és a kíváncsi kocsmai vendégek kíséretében kivonulnak az utcára.
– No, lássuk! – húzza ki magát a nagyhangú.
– Jól van! – bólint Ábel. – Akkor ülj bele!


Az egyik házban marhaszeletet szolgálnak fel vacsorára. Az egyik turista mohón beleharap, majd méltatlankodva mondja a felszolgálónak:
– Kérem ez olyan kemény, mint egy cipőtalp!
Mire a felszolgáló félig csodálkozó hangon:
– Gondolom sokfelé megfordult már a világban, hogy ennyi mindent kóstolt...


A lakodalomban a násznagy megkérdezte a násznépet, kik azok, akik legrégebb óta házasok. Kiderült, hogy a menyasszony nagyszülei.
A nagymamához fordult a násznagy, és megkérdezte tőle:
– Milyen tanácsot tudna adni az ifjú párnak?
– Azt, hogy egy házasságban a három legfontosabb szó: "biztosan igazad van".
Erre az összes vendég a nagypapára nézett, vajon ő mit tesz hozzá. A nagypapa bölcsen megjegyezte:
– Biztosan igaza van!


Egy vadász szafarin van a dzsungelben a feleségével és az anyósával. Egyik éjjel a feleség kétségbeesetten keltegeti a férjét:
– Drágám, eltűnt a mama, gyere, menjünk és keressük meg!
A vadász megragadja a puskát, és elindulnak a sötét éjszakában. Nem messze a sátruktól, egy tisztáson rémisztő látvány tárul eléjük: a mama egy bokor előtt áll, és egy hatalmas hímoroszlánnal néz éppen farkasszemet.
A fiatalasszony rémülten suttogja a férjének:
– Uramisten, most mit teszünk?
– Semmit. Az oroszlán kereste magának a bajt, másszon ki belőle egyedűl!


Kovács egy lenyúzott nyúllal tér haza a vadászatról.
Az asszony gyanakodva nézi, majd megkérdi:
– Ezt a meztelen nyulat te lőtted?
– Igen. Akkor lőttem rá, amikor éppen fürdött.


A kisegér ámulva néz az elrepülő denevér után...
– Mama, ha nagy leszek, én is beállhatok a légierőhöz?


A repülőn a légikisasszony megkérdi a harmadosztályon utazó utast:
– Uram, kér vacsorát?
– Miből lehet választani?
– Igen vagy nem!


Készül a székely a vásárba.
Kérdezi a felesége:
– Veled mehetek a vásárba?
– Nem, nem jöhetsz!
– De had menjek veled, akkor csak a szekér hátuljára!
– Nem,nem jöhetsz!
Elindul az ember a vásárba. Egyszer csak nagy vihar kerekedik, a villám belecsap a szekér hátuljába.
– Hej, pedig milyen szépen kérte!


Kisbéka a szüleinek:
– Anyu, hogyan lesznek a kisbékák?
– ?
– Apu? Hogyan lesznek a kisbékák?
– Tudod fiam, a gólya hozza őket.
Mire az anya megszólal:
– Gratulálok, jó hogy nem mindjárt a vérfarkas!